Gratulálunk a fantasztikus eredményhez! Milyen érzés volt megtudni, hogy bekerültél a világ legnagyobb fotópályázatának, a CEWE Photo Award-nak a májusi nyertesei közé? Kinek újságoltad el elsőként?

Köszönöm szépen! Hihetetlenül felemelő érzés volt, el sem akartam hinni, hogy valóban én vagyok a győztes. Eleinte azt gondoltam, csak egy hibás spam-üzenet érkezett, de ahogy görgettem a weboldalt és láttam a nevemet a listán, egyre erősebben realizálódott bennem a siker. Még most is
libabőrös leszek, ha visszagondolok rá, főleg, mivel csak májusban pályáztam. Természetesen az első gondolatom a menyasszonyom felé szaladt – vele osztottam meg a hírt telefonon –, majd rögtön felhívtam a szüleimet is, akik ugyanolyan boldogok voltak. Az ő támogatásuk mindig is hatalmas erőt adott, és most újra éreztem, mennyire büszkék rám!

A „Surprise!” című képed tényleg meglepetést okozott – nemcsak a nézőknek, de talán neked is. Mi a története a fotónak?

A „Surprise!” valóban meglepetést hozott – számomra is, hiszen ritkán indulok fotópályázatokon. A CEWE pályázatra is csak édesapám biztatására neveztem, és az utolsó májusi fordulóra küldtem be képet az utolsó pillanatban. Hatalmas öröm volt megtudni, hogy a zsűri engem választott abban a hónapban a Young Talent Award kategória nemzetközi győztesének. A fotó pár évvel ezelőtt készült egy vízilabda-mérkőzésen, ahová teljesen amatőrként mentem ki. Akkor még alig ismertem a sportág szabályait, de a kíváncsiság hajtott, és az első néhány mérkőzés élménye magával ragadott. A meccs vége felé, amikor már fokozódott a hangulat, arra lettem figyelmes, hogy nemcsak a vízben, de a pálya szélén is egyre feszültebb lett a levegő. Minden labdaérintés, kapura dobás erős érzelmeket váltott ki a csapatokból. A kép egy utolsó pillanatban történő kapura dobás reakcióját ábrázolja.

Korábban is neveztél már fotópályázatra vagy ez volt az első?

Iskolásként egy tanárom biztatására indultam el először egy helyi, Fejér megyei diákoknak szóló fotópályázaton, ahol bronz elismerést kaptam. Azóta viszont ritkán éreztem késztetést a versenyzésre, azt gondoltam, sportfotókkal nem lehet nagy sikert elérni, és a képeim sem elég erősek hozzá. Viszont a CEWE Photo Award-on elért eredmény hatására jobban megfontolom a további pályázatokra való jelentkezést, hiszen bebizonyosodott, hogy a kemény munka és a szenvedély meghozza gyümölcsét!

Emlékszel arra a pillanatra, amikor először úgy érezted: „Ez most jól sikerült”?

Főleg a szakma elején, amikor mindenféle témát fotózunk, és minden új nekünk, nagyon sok ingert és pozitív élményt szerzünk. Amikor már jobban bánunk a géppel és megtudjuk valósítani a saját kreatív projektjeinket, annál jobb érzés nincs! Az első ilyen igazán felemelő élményem egy városi portréfotózáson történt: a helyszínt már előző nap felmértem, az időjárás és a fényviszonyok is ideálisak voltak. A fotózás után izgatottan néztem a képeket, és egyszerűen elállt a lélegzetem: pontosan azt láttam viszont, amit a fejemben megálmodtam. Ez a sikerélmény adott erőt ahhoz, hogy tovább kísérletezzek és bátrabban vágjak bele kreatív projektekbe.

Mit gondolsz: a technika tanulható, de a látásmód születik? Vagy fordítva?

Úgy vélem, a technikát valóban meg lehet tanulni kitartó gyakorlással és kíváncsisággal – ismerni kell a záridőt, a rekeszt, az ISO-t és a komponálás alapjait. Ugyanakkor minden embernek van egy belső látásmódja, amit nehéz külső forrásból átvenni. A szabályok ismerete és megtörése együtt hozza ki a legtöbbet: ha megvan az alap, szabadon engedhetjük a képzeletünket, és egyedi stílus alakul ki. Szerintem az igazi művészi nézőpont belülről, ösztönösen jön, de csak a technikai magabiztosság teszi lehetővé, hogy azt hitelesen közvetítsük.

Mi a legfontosabb dolog, amit a fotózás már most megtanított neked az emberekről – vagy magadról?

Megtanított arra, hogy az emberi kapcsolatokban is érdemes merésznek és nyitottnak lenni: én egyébként eléggé introvertált vagyok, de a kamera mögött bátrabban kezelem a párbeszédet és a
bizalomépítést. Sokszor elég csak kérdezni ahhoz, hogy valami fantasztikus alakuljon ki belőle, nem szabad félni az elutasítástól.
Megtanultam, hogy egy-egy jó portréhoz elengedhetetlen a kölcsönös megértés és a bizalom. Végül
pedig rájöttem, hogy a folyamatos tanulás és önkritika hozza meg a legnagyobb előrelépést.

A fotózás hobbi vagy hivatás lesz?

Eleinte hobbi volt számomra, egyszerűen a kíváncsiság és az öröm vezérelt. Ahogy viszont jöttek az első megbízások és láttam az emberek reakcióját a képekre, egyértelművé vált, hogy ennél többről van szó: komoly felelősség és alkotás is egyben. Ma már hivatásként tekintek rá, hiszen a fotózás nemcsak munka, hanem életforma is: napról napra új inspirációt és kihívást kapok általa. Ugyanakkor mindig megőrzöm a hobbifotózásban rejlő szabadságot is, mert az tartja meg a szenvedélyt és a kreativitást.

Milyen témákat fotózol legszívesebben?

A sportfotózást kedvelem leginkább, ez állandó figyelmet és koncentrálást igényel. Emellett nagyon szeretek portrékat készíteni emberekről és állatokról egyaránt, mert a személyek és élőlények személyisége soha nem ugyanolyan – minden szituáció új történetet kínál. Az együttműködés során inspirálódok a modellekből vagy sportolókból, és ez adja a legnagyobb löketet a kreatív projektjeimhez.

Vannak olyan fotósok, akiknek a munkái hatással voltak, vannak rád? Milyen módon sajátítottad el a fotózás ismereteit?

A tudásom mintegy 90%-át autodidakta módon szereztem YouTube-videókból és Instagram-
tartalmakból, napi több órát szánva a tanulásra. Nagy hatással volt rám Brandon Woelfel különleges látásmódja és színvilága, valamint Manny Ortiz portréi, akinek képei számomra felfoghatatlanul magas színvonalat képviseltek. Az állatfotózásban Christian Vieler munkái inspiráltak, akinek a kutyás képeit szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Magyar vonalon Borsi Flóra története adott lendületet – tőle láttam először, hogy a fotózásból nagy sikereket lehet elérni, ha elég kitartó az ember. Azóta egyre több fotós és tartalomgyártó munkáját követem, akiknek posztjai folyamatosan motiválnak, hogy én is készítsek valamit, ami maradandó és örömet szerez.

Mi a véleményed az utómunkáról? Manapság mennyire szükséges?

Én nem vagyok az utómunka ellen, sőt azt gondolom, hogy megfelelő mennyiségű utómunka minden képre kell. Ez is egy eszköz a fotós számára, hogy kiemelje a fotó témáját, és belevigye azokat a sajátos elemeket, ami tükrözi a stílusát. Egy kép lehet akár élénk, melankónikus vagy fekete-fehér. Ezeknek a kívánt stílusoknak az elérésében segít az utómunka. Természetesen nem azt mondom, hogy a kompozíció, fényelés, megfelelő eszközök használata nem számít, mert az a legfontosabb. Az utómunka egy kiegészítő eszköz, hogy egy jó képből még jobb születhessen.

Jellemző rád, hogy kinyomtatod a képeidet, esetleg fotókönyvbe/albumba rendezed őket, vagy csak online tárolod és nézegeted?

Időnként kinyomtatom a legjobb felvételeimet, mert papíron életre kelnek a színek és részletek – ez az élmény teljesen más, mint monitoron nézegetni őket. Szívesen készítek fotókönyveket is, nagy
álmom, hogy évente legalább egyet összeállítsak, de a mindennapi teendők gyakran hátrébb szorítják ezt a tervet.

Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek fotózni és bizonytalanok magukban?

Soha ne adják fel, ha a szívük mélyén érzik, hogy a fotózás az álmuk. Legyen az akár csak hobbi, vagy hivatás. A tehetség fontos, de a kitartó munka és fegyelem sokkal messzebbre visz – ha elég időt és energiát fektetnek bele, bárkiből válhat kiváló fotós. Posztoljanak folyamatosan, gyakoroljanak bátran, és ne törődjenek a lehúzó kritikákkal: a konstruktív visszajelzéseket viszont mindig fogadják hálával. Merjenek segítséget kérni – a legtöbb fotós örömmel osztja meg a tapasztalatait, ha látja a valódi lelkesedést és nyitottságot. A legfontosabb, hogy higgyenek magukban!

Az idei CEWE Photo Award jelentkezése lezárult, jövő évben azonban ismét lehetőség nyílik a jelentkezésre. Neked mit adott a Young Talent kategória? Kiugrási lehetőség? Hozzásegít majd véleményed szerint ahhoz, hogy ismertebb fotós legyél?

A részvétel ingyenes, nincs nevezési díj, és minden beküldött kép után a CEWE 10 centet adományoz az SOS Gyermekfalvak világszervezetének, így a fotópályázat jótékony célt is szolgál. A Young Talent kategória kifejezetten a fiatal alkotókra fókuszál, így a zsűri általában a korosztályon belüli, hasonló tapasztalattal rendelkező fotósokhoz hasonlítja a munkákat – ez valódi esélyt biztosít a kiemelkedésre. Úgy gondolom, hogy ha közvetlen nem is, közvetve mindenképp. A díj egy plusz motivációt adott, és tudatosította bennem, hogy jó úton haladok. Egy ilyen elismerés PR-értéke nem elhanyagolható, hiszen egy rangos versenyről beszélünk.

Milyen CEWE termékeket fogsz készíteni a nyereményedből?

Mindenképpen fotókönyveket fogok szerkeszteni belőle. Úgy tervezem egyet a munkáimról készítek, amolyan portfóliókönyv lesz, a másikat pedig a családom részére, az idei év fontosabb eseményeiről.

Kíváncsi vagy, hogyan látja a világot a díjazott Martin? Nézd meg a kedvenc képeit!